1935-öt írunk, július 3.-át.Már két éve, hogy vámpír vagyok...
-Rose!-Hallottam meg Edward, a bátyám hangját...
-Mondd csak, Edward...-Mondtam, de nem fordultam felé.
-Nem jössz le hozzánk?-Kérdezte.
-Nem, köszönöm...-Mondtam, majd felé fordultam.-De elmegyek...Járok egyet.
-Rendben, menny csak...-Bólintott, én meg kiugorva az ablakon az erdőbe vetettem magam, s futni kezdtem...
Már fél órája futkározhattam, amikor egy puska elsülését hallottam...Majd egy medve bömbölését és egy ijedt, emberi ordítást...
Elindultam rohanva a hangok irányába...
Mikor kiértem a fák közül egy tisztásra, egy hatalmas, 3méteres grizzly-t láttam, egy földön fekvő alak fölé magasodva.
-Hé...Macika!-Indultam meg, majd a medvéd megragadva egy sziklához csaptam.
A medve néhány pillanat múlva imbolyogva felállt, s berohant az erdőbe.
Az ember mellé léptem...Vérzett.Vissza tartva a lélegzetem karomba kaptam és rohanni kezdtem vissza a házhoz, Carlisle-hoz, hogy átváltoztassa Őt, mivel két dolgot jól tudtam...
Egy: Ha Carlisle nem változtatja át, meghal.
Kettő: Én képtelen lennék átváltoztatni...
***
-Holnap utánra már lehet, hogy felébred...-Mondta Carlaisle, miután kijött az ismeretlentől, akit az én szobámban helyeztek el.-Épp időben érkeztél vele, Rose...Lehet, hogy...Ha egy perccel is később jössz...Nos...
-Ne folytasd...-Bólintottam.-Értem...
-És...Hol találtál rá?-Kérdezte Esme.
-Az erdőben...Gondolom vadászott és...Az a medve...-Sóhajtottam.
-Értem...-Bólintott a doki.-Nyugalom...Semmi baja nem lesz.-Mosolygott rám, majd beengedett az idegenhez, hogy ápolhassam.
Mellette ültem egész nap...Majd az azt követőn is, mígnem a harmadik napon, egy óra körül mozgolódni kezdett...
Majd a szemei felpattantak, s ő is felült hirtelen.
-Hol...Medve...Ne...-Hebegte.
-Sss...Nyugodj meg...-Simogattam meg a hátát, mire ő rám nézett...A szemei vörösek voltak...
-Ki vagy te?-Kérdezte elképedve.
-A nevem Rosalie...-Feleltem.-És téged, hogy hívnak?
-Emmett McCarty.-Mondta.-Várj...Az a medve...Láttam...Láttam, ahogy a sziklánk csaptad...Ez lehetetlen...Nem...Nem lehet...-Rázta a fejét.
-Shhh...-Nyugtattam.-Nyugodj meg, Emmett.Gyere, elmegyünk sétálni és közben elmesélek Neked mindent.Rendben?-Mosolyogtam rá.
-Rose...Hoztam ruhát Emmett-nek.-Kopogott be Esme.
-Hozd csak be...-Szóltam ki, mire a nevelő anyám bejött.Egy nadrággal és egy inggel.
-Ezeket vedd fel, Emmett.Én addig kint megvárlak...-Mentem ki.
-Hogy van?-Kérdezte Carlaisle.
-Össze van zavarodva.Nem tudja mi történt.-Feleltem.-Elmegyek vele sétálni egyet és...Elmesélek neki mindent.
-Jól teszed.-Bólintott Edward.-A gondolatai zavarosak...De legtöbbször rád gondol.-Mosolyodott el.-És úgy vettem észre...Te sem vagy közömbös iránta.
-Edward!Szállj ki a fejemből...-Sóhajtottam, majd nyílt a szobaajtó és Emmett jelent meg felöltözve...
-Gyere, Emmett.-Intettem az ajtó felé.
-Várjatok...Először is...-Állított meg minket Carlaisle.-Üdvözlünk a családunkban, Emmett...A nevem Carlaisle Cullen.Ő itt a feleségem, Esme, a fiam, Edward és Rosalie-t már ismered...
-Emmett McCarty vagyok és...Igen...-Bólintott rám pillantva.
-Nos...Miután Rosalie elmond neked mindent...Rólunk és...Az új életedről...Még beszélnünk kell...-Mosolygott.-De...Most mennyetek.
***
Mikor már az erdőben sétáltunk bele kezdtem.
-Nos...Hogy érzed magad?-Kérdeztem.
-Nem is tudom...Olyan...Máshogy...-Vont vállat.-A torkom eszeveszetten kapar és...Gyengének érzem magam...
-Segítek neked túljutni...A kezdetleges korszakon...Ha te is akarod.-Mosolyogtam rá.
-Várj...Kérlek...Mik vagytok Ti?!...Mi vagyok...Én?-Ragadta meg a kezem.
Közelebb léptem hozzá és a fülébe súgtam a választ.-Vámpír.
-Vámpír?!-Kérdezte elképedve.
-Igen...-Bólintottam.-Mi, a családom és én is az vagyok...Ha Carlaisle, a nevelőapám nem változtat át téged...Meghalsz.
-Akkor...Köszönettel tartozom neki.-Mosolyodott el.
-Jé...Azt hittem...A hajadat tépve fogsz rohanni, azt ordítozva: "Segítség!Őrült!"vagy...Valami ilyesmi...-Nevette fel.
-Szerettem volna mindig is...Erős lenni...Olyan...Akibe nem kötnek bele...Azt hiszem...Egy vámpír pont...Ilyen.Félelmetes, de...Gyönyörű...-Suttogta.
-Szóval...Nem is bánod, hogy...Öhm...Meghaltál?-Kérdeztem.
-Nem...Mert egyszer úgy is meghaltam volna.A sors ezt akarta...Hát én elfogadom és...Boldog leszek...Cullen-ekkel...és...Veled, Rosalie...
